Hírek


2014. augusztus 8.

Jövő év közepétől járható az M43-as új szakasza

Jövő év közepén helyezhetik forgalomba az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti 23,1 kilométeres szakaszát – közölte Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője csütörtökön a helyszínen.


A Duna Aszfalt Kft. 2013 tavaszán kezdte el a kétszer kétsávos sztrádaszakasz kivitelezését, a beruházás 56 százalékos készültségű – mondta. Amennyiben a román oldalon is elkészül a mintegy 40 kilométeres szakasz, jövő év közepére létrejöhet Araddal, Temesvárral és Dél-Erdéllyel az első autópálya-kapcsolat – hangsúlyozta a kommunikációs vezető. Az új autópálya elkészültével a 43-as út mellett fekvő települések, Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak mentesülnek a belterületükön áthaladó tranzitforgalomtól – közölte. Az M43-as befejezésével a Nyugat-Európából a Balkán és Törökország felé tartó nehézgépjármű-forgalmat végig autópályán, az M0-son kétszer három sávon lehet átvezetni az országon – mondta.